2009-ben jelent meg a Dragon Age – Origins névre keresztelt BioWare féle szerepjáték, ami bár a szakírók közt nem ért el osztatlan sikert, de az epikus és szerteágazó sztori, no meg a hatalmas bejárható terület miatt, ami kellően megadta a hangulatot egy vérbeli Fantasy-RPGhez, a játékosok alapvetően szerették.

Nagy változást nem hozott, nem reformálta meg a műfajt(révén, hogy a szintén BioWare készítésű Baldur’s Gate alapjaira épül), mégis sikerült a fejlesztőknek egy új sorozatot elindítani a siker útján. Nagy kihívás (normálon is rendesen megizzasztotta az embert), hosszú perceket tölthettünk el a taktikai képernyőket böngészve, minden egyes bevitt ütés után megint megállítottuk az időt (ami bár unalmasnak tűnhet, mégis játék közben egyáltalán nem fogod unalmasnak találni), és így tovább, épp emiatt nem volt konzolon az igazi. Több, mint 100-110 óráig tart az összes kasztot végignyomni, ami nem feltétlenül időpocsékolás, ugyanis minden kaszt más-más sztorival bír, új területeket és küldetéseket kapunk mindegyiknél. Az Origins után mintegy negyed évvel jelent meg (persze DLC-k előtte is voltak) a kiegészítő lemez, az Awekening, mely nem csavart a dolgokon, egy ”sima” kiegészítő lemez volt, amely folytatta a történetet, a Blight – ugyanis ez áll az első résznek a középpontjában, egy vírus, ami az embereket éjfattyakká változtatja, no meg jön mellé az egész seregnyi démon és sárkány – folytatódik még 15 órán át.

 

 

Betesszük a gépbe a játékot. Minden okés, a menü nem tér el sokban az első résztől, egyszerű és átlátható, zene is rendben van (aminek szerzője szintén megegyezik az első rész zenéjének szerzőjével). Elkezdünk játszani. Nyitókép, ahogyan főhősünk, Hawke és családja menekül Lothering városából, mert gonoszdi éjfattyak már megint nem bírnak magukkal. Itt üt arcon minket, kemény taktikázós RPGkhez szokott (mint amilyen az Origins volt) játékosokat a változás. Lebutított taktikai menü, amit a Mass Effectből emeltek át, és ami talán még jó is, de néha bizony egyszerűbb lenne a régivel. Lebutították a párbeszédrendszert is, három féle stílusban válaszolhatunk, esetleg néha kérdezgethetünk is (ezt szintén a ME szériából vették). De ami talán a legnagyobb pofon, az a harcrendszer. A BioWare anno megígérte, hogy egy akcióban úszkáló, véres-fröcskölős hentelés lesz majd a harc, de azért megőrzik a taktikus hátteret, amit nem lehet nélkülözni, mert szemből-szembe bizony földbe döngölnek az ellenek. Ezt az ígéretet be is tartották, sokkal pörgősebb és adrenalin-dúsabb csatákat vívhatunk, valamivel kevesebb taktikázással, ami a casual réteg számára jól hangzik, a taktikázós/gondolkodós játékosoknak nem éppen, de meg kell hagyni, a fejlesztők ezt egészen jól megoldották.

 

Az akció növelése egyáltalán nem ártott, az első részhez képest sokkal jobban néznek ki a harcok, és mivel a játék még mindig piszok nehéz, nem árt átgondolni lépéseinket (mint ahogy azt sem, hogy eleve milyen társakat vigyünk, ugyanis mindenki más téren jó), vagyis a taktikai rész sem veszett ki, így ki lehet jelenteni, ezen a téren mindenki jól járt. A másik nagy változást a sztori felépítése tartogatja, ugyanis kevésbé szerteágazó történetet ismerhetünk meg, jóval kisebb szerepet kapnak az éjfattyak és úgy a Blight egésze, inkább a városi mocskos ügyek közepébe rak majd bele a játék, ahol persze mi dönthetjük el, melyik oldalra állunk és hogyan cselekszünk (személy szerint én ezt negatív változásnak tudom be, az előző részben pont azért volt igazán érdekes a történet, mert megfigyelhettük, hogy miként viselkedik egy egész társadalom vész idején, és az ilyen sztori nagyon le tudja kötni az embert).

 

 

A játék egésze Kirkwall városa köré központosul, vagyis igencsak le lett csupaszítva a bejárható terület. Három féle felület van, ahol böngészhetjük a helyeket, de gyakorlatilag csak kettő, ugyanis a városnak van egy nappali és egy éjszakai része, ezen kívül a közeli hegyekbe is kimehetünk (ki is kell menni) küldetéseket felvenni/megcsinálni. Láthatjuk, itt spóroltak a legtöbbet a fejlesztők a rövidke fejlesztési idő alatt.

 

Mint ahogyan már említettem, nagyrészt a városban fogunk időzni, és a város ügyes-bajos dolgaiba egyre inkább belesüllyedünk. Miután megérkezünk Lotheringből, be sem akarnak engedni a városba, ugyanis a hatalmas menekültáradat miatt csak neves és gazdag személyeket fogad magába a város. Így hát első célunk ez, hírnevet és pénzt szerezni. Természetesen ezt különféle küldetésekkel, a városi emberek ”megsegítésével” érhetjük el, ez általában kimerül abban, hogy keressünk meg valamit egy kereskedőnek, beszéljünk valakivel, esetleg harcoljunk, likvidáljunk mindenféle nem kívánatos emberkéket. Ezután ismerkedünk meg a város igazi arcával, ahol a templomosok és a vérmágusok egymást szapulják (gyilkolják), az utcákon csak úgy hemzsegnek a banditák, a nép pedig nyomorban tengeti mindennapjait. Itt meg kell jegyeznem, hogy az utak szinte kihaltak, alig-alig találkozunk civilekkel, no meg ott vannak az NPC-k, akik 0-24ben egy helyben állnak/ülnek, és meredten bambulnak előre. 

 

 

 

Addig-addig nyomulunk a felsőbb körökbe, hogy egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy meg kell védenünk a várost a gonoszdi Qnarik ellen, ami amúgy egy igazi, ütős boss-fightban merül ki vezetőjük ellen. Ezek után teszünk szert a”Champion” rangra, vagyis Kirkwall Bajnokává avanzsáltak minket. Ez mind szép és jó, sokat fogjuk hallani ezt a szót a játék során, elejétől a végéig, de gyakorlati szerepe nincsen, ez csak afféle legenda rólunk, amiről a nép beszél.

 

Csapatunk itt is 4 főt számlálhat (minket belevéve), némely tagot ”kötelező” felvenni, másokat mellékküldetésekben vagy csak szimplán összefutva vehetjük magunkhoz. Viszonyunk egyes csapattársakhoz itt is változó, de nem fognak ellenünk fordulni semmiképp sem, ha mindenben ellentétekbe ütközünk, akkor is hűen mennek velünk a halálba, és akkor is felvehetjük a saját küldetéseiket. Minden társunknak sajátos, mély háttértörténete van, amik így-úgy a sztori szerves részei lesznek majd. Saját személységük is van (épp ezért mi is gondoljuk meg, kit milyen küldetésre viszünk), így nem ér minket meglepetésként, amikor komoly ellentétek éleződnek néhányuk közt. Barátokat szerezhetünk, vagy éppen riválisokat, de a szerelmi történetek sem tűntek el, sőt, maga a szex most is igen nagy szerepet kap, szinte bárkivel kufircolhatunk egy-két szép bók után.

A szintlépést meghagyták, igaz, társaink felszerelésén nem mindig tudunk változtatni, vannak kötött cuccok (Varric Biankája pl.). Szintenként 3 SkillPointot kapunk (szándékosan nem rövidítem SPnek), valamint egy pontot, amit varázslatok, képességek tanulására költhetünk. A képességfa egyébként kellően szétágazó, komoly fejtörést okozhat, hogy mégis mire költsük el megszerzett pontjainkat, mert egyáltalán nem mindegy. A rúnák nem tűntek el, most is készíthetünk mindenféle módon (mint ahogy gyógyitalokat is) belepakolhatjuk a felszerelésbe.

 

A párbeszédrendszer, mint már említettem, le lett butítva, viszont itt találunk egy nagyon fontos újítást is, ugyanis hősünk végre szinkront kapott. Alaposan meg kell fontolni, milyen választ adunk, már ha felesleges csatákat vagy ellenségeket akarunk magunknak szerezni.

A látványért teljesen új motor felelős, ki is jelenthetjük, nagyon jó munkát végeztek a BioWarenél, teljesen rendbe vannak a helyszínek (csak ne ismétlődnének folyton), a karakterek, a mimika, a harc, mind-mind jól néz ki (PC-n, DX11es kártyával a csúcs, konzolon butított, érdemes PC-re beszerezni), le a kalappal. A hangok rendbe vannak, jól visszaadják az élményt, a zene pedig megint csak teljesen hangulatosra sikeredett, a szinkron pedig még mindig minőségi.

 

 

 

Összességében kijelenthetjük, a Dragon Age 2 közel sem tökéletes játék, de leginkább elődjéhez mérve nem tudott előrébb lépni. Ismétlődő helyszínek, kicsit sok harc, rövidebb játékidő, ráadásul az eredeti történettől is túlságosan elkanyarodik. Ezekkel, 2011ben nem lehet klasszikust alkotni, de ezekkel együttvéve korrekt folytatást kaptunk, élvezetes történettel és játékmenettel, a rajongók, bár néha fogszívással is, de szeretni fogják, akik eddig sem rajongtak a műfajért, azok nem most fognak identitást váltani. A Dragon Age 2 egy hősközpontú, hatalmi harcokat felvonultató, akcióban dús, de RPG elemeit megőrző játék, rövidebb történettel, kevesebb küldetéssel, sokkal egyedibb és érdekesebb karakterekkel. A jó öreg BioWare alkotott egy jó, de sok hibával működő játékot, ami a régebbi nagy címekkel szemben tűnik buktának, de az idő majd eldönti, hogyan fogunk emlékezni rá.

 

+ Csinos küllem, látványos harcok

+ Hangulatos, epikus zenék

+ Érdekes sztori, érdekes karakterekkel

 

- Kevés, ismétlődő helyszínek

- Játékmenet eltolása a casual réteg felé

- Rövid

-          Grafika: 90%

-          Zene: 90%

-          Játékélmény: 85%

-          Összérték: 86%